Elzengett az őszi boros ének. Megfülledt már hüse a pincének. Szél s viz csap a csupasz szőllőtőre. Ludbőrzik az agyagos domb bőre, elomlik és puha sárrá rothad, mint mezitlen teste egy halottnak. Este van már, sietnek az esték álnokul mint a tolvaj öregség mely lábhegyen közeledik, halkan, míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van! Nem tudjuk már magunkat megcsalni: óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! Leesett a hó a silány földre, talán csak hogy csúfságát befödje. Most oly fehér mint szobánkban este fekhelyünk, ha készen vár megvetve, puha dunnánk, makulátlan párnánk: s mintha a saját ágyunkon járnánk, mint a pajkos gyerekek, ha még nem akaródzik lefeküdni szépen, sétálnak az ágy tetején, ringva, mig jó anyjuk egyszer meg nem unja s rájuk nem zeng: >>Paplan alá! Hajjcsi! << Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! Már az év, mint homokóra, fordul: elfogy az ó, most kezd fogyni az új, s mint unt homokját a homokóra, hagyja gondját az ó év az ujra. Mennyi munka maradt végezetlen! S a gyönyörök fája megszedetlen... Türelmetlen ver a szivünk strázsát, mint az őr ha tudja már váltását.
Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs! Gyermekkoromban két fehér gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéző ijedt őzike. Tél közepén, Balázs-napon szemem pislogva csüggött az öreg papon, aki hozzád imádkozott fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az oltár előtt, kegyes szokás szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én s ő se jól értett. De azért te meghallgattad és megóvtad gyermeki életem a fojtogató torokgyíktól, s a veszedelmes mandulák lobjaitól, hogy fölnövén félszáz évet megérjek, háladatlanul, nem is gondolva tereád. Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is, segíts, Sebasta püspöke! Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag, hátra se nézünk, elfutunk a zajló úton, eleresztve kezetek, magasabb szellemek - de ti csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt. Nem sért ha semmibe veszünk s aztán a bajban újra visszaszaladunk hozzátok, mint hozzád ma én reszkető szívvel... Mosolyogj rajtam, Balázs! ki mint a szepegő kamasz, térdeplek itt együgyű oltárod kövén - mosolyogj rajtam, csak segíts!
Idegesen nyitunk száz fiókot. Bucsuizzel izgatnak a csókok. Öreg öröm, nem tud vigasztalni: Olvad a hó, tavasz akar lenni. Mit tudom én, mi szeretnék lenni! Pehely vagyok, olvadok a hóval, mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj. Mire a madarak visszatérnek, szikkad a föld, hire sincs a télnek… Csak az én telem nem ily mulandó. Csak az én halálom nem halandó. Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sohse reppen. Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki… Barátaim egyenkint elhagytak, akikkel jót tettem, megtagadtak; akiket szerettem, nem szeretnek, akikért ragyogtam, eltemetnek. Ami betüt ágam irt a porba, a tavasz sárvize elsodorja. Száradt tőke, unt tavalyi vendég: nekem már a tavasz is ellenség! Csak te borulsz rám, asszonyi jóság, mint a letört karóra a rózsák, rémült szemem csókkal eltakarni… Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
zsoltárparafrázisának idézése. Az eredeti kép a Bibliá ból való. Az utolsó négy strófában többes szám első személy helyett már egyes szám első személyű igealakokat találunk. A tömör, egyszerű képek, a metaforák, az ismétlések egyéni tragédiáról beszélnek. Az elmúlás teljes magányra is kárhoztatja az embert. A nyomtalan eltűnéssel való szembenézés fájdalmát már nem enyhíti az elégikus beletörődés. Egyedül a szerelem, az "asszonyi jóság" képes egy-egy pillanatra elfeledtetni a halál rettenetét. Az utolsó versszakban visszatérő kép – az alaptétel megismétlésével – a természet örök körforgását az emberi létezés megismételhetetlenségével állítja szembe. A versszakok hat sorból állnak, a szakaszok rímei páros rímek. A szakaszzáró sor refrénként ismétlődik. A sorok hangsúlyos ritmusa három ütemű tízes (4-4-2 osztásúak). A vers rímes-időmértékes versként is értelmezhető, a sorok trochaikus lejtésűek. Babits a szenvedéssel, a halállal való szembenézéshez a hitéből merített erőt, és költészetében is egyre többet foglalkozott az elmúlás gondolatával.
Elzengett az őszi boros ének. Megfülledt már hüse a pincének. Szél s viz csap a csupasz szőllőtőre. Ludbőrzik az agyagos domb bőre, elomlik és puha sárrá rothad, mint mezitlen teste egy halottnak. Este van már, sietnek az esték álnokul mint a tolvaj öregség mely lábhegyen közeledik, halkan, míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van! Nem tudjuk már magunkat megcsalni: óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! Leesett a hó a silány földre, talán csak hogy csúfságát befödje. Most oly fehér mint szobánkban este fekhelyünk, ha készen vár megvetve, puha dunnánk, makulátlan párnánk: s mintha a saját ágyunkon járnánk, mint a pajkos gyerekek, ha még nem akaródzik lefeküdni szépen, sétálnak az ágy tetején, ringva, mig jó anyjuk egyszer meg nem unja s rájuk nem zeng: "Paplan alá! Hajjcsi! " Óh jaj, meg kel halni, meg kell halni! Már az év, mint homokóra, fordul: elfogy az ó, most kezd fogyni az új, s mint unt homokját a homokóra, hagyja gondját az ó év az újra. Mennyi munka maradt végezetlen! S a gyönyörök fája megszedetlen... Türelmetlen ver a szivünk strázsát, mint az őr ha tudja már váltását.
Versfolyamunkkal szeretnénk bemutatni, hogy ez utóbbi nincs így; Babits Mihály hozzánk tartozik: a legnagyobbakkal van testvéri viszonyban – többek között – Adyval, Petőfivel, József Attilával és Arany Jánossal. Műsorunkban szeretnénk érzékeltetni, hogy Babits Mihály szenvedélyes, a maga módján harcias, a köz dolgaival is törődő, zseniálisan verselő nagy magyar poéta. Az összeállításban több olyan vers is elhangzik, ami a rendszerváltás előtt nem jelenhetett meg a Babits-kötetekben. " (Rubold Ödön) Kizárólag a rendezvény napján kamara kiállításon mutatjuk be a könyvtárunkban őrzött Babits-hagyatékból származó, ritkán publikált családi fotókat és számos Babits-mű első kiadását. A teljes program ingyenes. Felnőtteknek és az érettségihez közeledő diákoknak (11–13. évfolyam) ajánljuk elsősorban. Az egyes programrészek külön-külön is látogathatók. Kérjük, részvételi szándékukat 2012. február 13-ig szíveskedjenek jelezni a 36 1 487-86-52-os telefonszámon vagy a közönségkapcsolat címén. A programokon történő részvételt az igények beérkezésének sorrendjében tudjuk biztosítani.
Ezt a fordulatot jelzi a két önrímmel kiemelt sor is: "Olvad a hó, tavasz akar lenni. Mit tudom én, mi szeretnék lenni! " Az évszakváltás ettől kezdve nem állítható párhuzamba az emberi léttel: a tavasz nem az újjászületés, hanem a tél elmúlásával az élet pusztulásának képe lesz. A hasonlatok helyett itt már a metaforikus sejtelmesség kerül túlsúlyba. Az eddigi általános elmúlás-gondolatot most a személyes halál döbbenete erősíti fel. A nyolcadik versszakban háromszor tér vissza erős hangsúllyal kiemelve az én személyes névmás, s az eddigi nyugodt ütemezésű dallam (4 – 4 – 2) most izgatottá válik: pirrikhiuszokkal tarkított trocheusok közvetítik a rémületet: "Csak az én telem nem ily mulandó. Csak az én halálom nem halandó. " A két metafora után (madár, lombon) a refrén megváltozott hangulattal szólal meg, : az "én" egyéni pusztulását jajgatja el. A halállal mindenkinek egyedül kell szembenéznie, ezt az elmagányosodást jelenítik meg a kilencedik versszak inverzióval szaggatott mondatpárhuzamai, s a "lompos" ragrímek.
Stílusa nagyon összetett, változatos: 1. naturalista (1. versszak: halott test, holttest-hasonlat: " mint mezitlen teste egy halottnak "), 2. klasszicista (5. versszak tanító jellegű), 3. szecessziós (utolsó strófa érzelmessége). A vers témája nem általános értelemben a halál, hanem a költő halállal való szembenézése. Betegsége súlyosbodásával Babits egyre többet foglalkozik a halál gondolatával, így versei is egyre inkább megtelnek halálfélelemmel. Mindenről – a természetről, a szép gyerekkori emlékekről, az idő múlásáról stb. – a pusztulás jut eszébe. A vers fájdalommal, panasszal, nyűggel van tele. A lírai én nem akar meghalni, még nem "ért meg" a halálra, ezért nem tudja elfogadni, hogy máris meg kell halnia. Nem készült fel a halálra, korai még számára a halál. Vigaszt keres, amelyet a zárlat szerint az "asszonyi jóság" ad meg, számára ez hozhat enyhülést. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3 4