Az Ime, hát megleltem hazámat József Attila kései költészetének egyik létösszegző alkotása, melyben a költői magatartás már búcsúzó. 1937 novemberében írta Balatonszárszón (és december 3-án meghalt), valószínűleg utolsó verse. Ime, hát megleltem hazámat Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos! ) a háborúból visszamaradt húszfillléres, a vashatos. Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. – Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák. Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan. Igy éltem s voltam én hiába, megállapithatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan. Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem. Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél.
Létösszegző vers ez is, de itt már benne van a költői sors. Nem önmagát vádolja hanem a társadalmat, a világ rendjét. Úgy érzi nincs semmi szerepe a világon. A haza a saját sírja. És ezt olyan rossz látni József Attilában. Mindent elkövet hogy ne éljen. Bocsánat, hogy egy napot kihagytam. Ha van véleményed kérlek ozd meg. Lesz még egy különkiadás. Legyen szép napod.
[J�ZSEF ATTILA] (IME, H�T MEGLELTEM HAZ�MAT... ) - J�zsef Attila - (IME, H�T MEGLELTEM HAZ�MAT... ) Ime, h�t megleltem haz�mat, a f�ldet, ahol nevemet hib�tlanul irj�k f�l�bem, ha eltemet, ki eltemet. E f�ld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajn�latos! ) a h�bor�b�l visszamaradt h�szfilll�res, a vashatos. Sem a vasgy�r�, melybe v�sve a sz�p sz� �ll, hogy uj vil�g, jog, f�ld. - T�rv�ny�nk h�bor�s m�g s szebbek az arany karik�k. Egyed�l voltam �n sok�ig. Majd elj�ttek hozz�m sokan. Magad vagy, mondt�k; b�r vel�k voltam volna �n boldogan. Igy �ltem s voltam �n hi�ba, meg�llapithatom magam. Bolondot j�tszottak velem s m�r hal�lom is hasztalan. Mi�ta �ltem, forg�sz�lben pr�b�ltam �llni helyemen. Nagy nevets�g, hogy nem v�tettem t�bbet, mint v�tettek nekem. Sz�p a tavasz �s sz�p a ny�r is, de szebb az �sz s legszebb a t�l, annak, ki t�zhelyet, csal�dot, m�r v�gk�pp m�soknak rem�l. 1937. november �letrajz P�lyak�p �rtelmez�sek Hat�st�rt�net Sz�veggy�jtem�ny Szakirodalom T�rl� Tan�ri k�zik�nyv
Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos! ) a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos. Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. - Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák. Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan. Igy éltem s voltam én hiába, megállapithatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan. Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem. Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél. 1937. nov. 24.
A valószínűleg utolsónak befejezett vers az Ime, hát megleltem hazámat. Létösszegzés ez is, s a "puha párna" és az "eltűnő vadnyom" után szinte nyers szókimondással beszél sírjáról a költő. Ez a vers a személyes válságba és értelmezésébe ismét nagy erővel vonja be az objektív társadalmi körülményeket. Nem önmaga hibázta el életét, mert bár "így éltem s voltam én hiába", mégis "mióta éltem, forgószélben / próbáltam állni helyemen". Az indítás döbbenetes hatását a haza fogalmának leszűkítése okozza. Nem a költő, hanem a számára adott lehetőség végzi el e szűkítést: hazája csak a sírja lesz. A haza – az eszméltető, éltető közösség – teljes hiányával indul a vers, s a szűkebb közösség, a család teljes hiányával zárul. De a költő csak önmaga sorsát zárja le végérvényesen. Utolsó szava a reményé. Ha ő már nem tud virrasztani, ha el is vész, a többi ember, az emberiség nem pusztulhat el, s a nagy egészre nem várhat ugyanaz a kietlen sors, amely az ő létét meghatározta. létösszegző vers: a lírai én személyes életét mérlegelő és egyben az emberi lét általános kérdéseit is kutató verstípus