A kiállítással egy időben jelent meg Simonovics Ildikó könyve Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor címmel, amelyben a divattörténész arról is ír, hogy nem találni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában olyan iratokat, amelyek kifejezetten a "divatmogul" megfigyelésére utalnának, neve csupán felbukkan néhány titkosszolgálati jelentésben. Ahogy olyan tárgyú dokumentumot sem találni, hogy beszervezték volna. "Azzal, hogy a régi rendszer hívei közül egyedüliként kiemelték, Rotschild Klárának rendkívül messzire ért el a keze, és az üzleti networképítésbe minden bizonnyal beletartoztak az oda-vissza tett szívességek is" – írja Simonovics. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke 1971-ben a Munka Érdemrend aranyfokozatával tüntette ki, de ezt követően egyre nehezebbé vált az élet Rotschild Klára számára. 1974-ben felső fogsora pótlására implantátumot kapott, amivel képtelen volt megbarátkozni. A félelem, hogy elrákosodik az ínye a pótlás helyén, szinte megbénította. Munkatársai szerint rendkívüli fájdalmai voltak, rákosodást ugyan nem állapítottak meg az orvosok, szervezete mégis kilökte az implantátumot, amely eltávolításáról Rotschild Klára azonban hallani sem akart.
Azonban a kiállítás ideje alatt, április 30-ig ezek a modellek cserélődni fognak, és még huszonnégy ruha lesz látható. A most megtekinthető darabok közül egyértelműen Rátonyi Hajni egykori fellépő ruhája a legkülönlegesebb. Ez a kreppelt muszlinból készült ruha a magyar népi díszítőmotívumokat felhasználó, flitterekkel, gyöngyökkel, selyemszálakkal hímzett mellénye által válik felejthetetlenné. Rátonyi Hajni mellénye Szintén Rátonyi Hajnié az az extravagáns, alul harmonikaszerűen szétnyíló ruha is, amelyet a színésznő az 1970-es évek elején viselt Fényes Szabolcs szerzői estjén az Erkel Színházban. Vagy itt van az a sárga estélyi is, amelyet gyöngyökkel telehímzett felsőrésze tesz kivételessé. A falakon a tervezésről, alkotásról készült fotók teszik teljessé az összképet. Rátonyi Hajni fellépőruhája és más estélyik A másik oldalon a fehér terem magát a szalont jelképezi. Az egykori üzlet eredeti bútorzata és a körülötte álló babák azt az érzetet keltik, mintha a Clara Szalonba lépnénk be.
Kifinomult stílusérzékkel álmodta meg a francia kifutók kreációit is meghazudtoló öltözékeket, amelyeket a legjobb tudású alkalmazottakkal varratott meg. Ahogy a hírverésre is nagy gondot fordított az első pillanattól, talán ennek is köszönhető, hogy a kiválóságok, a fiatal magyar arisztokrácia is bizalmat szavazott Rotschild Klárának: az ő szalonjában készült például Horthy István kormányzóhelyettes menyasszonyának esküvői ruhája, egy teljes gardróbot rendelt tőle Faruk egyiptomi király édesanyja és lánytestvérei, de még a legendás francia ékszerész, Cartier felesége, gróf Almásssy Jacqueline is vásárolt nála. Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban (A szerző felvétele) Rotschild Klára a párizsi szalonok mintájára teremtette meg saját eleganciáját, amellyel teljes mértékben kiszolgálta a háború előtti pesti divatdámák igényeit. Hathatós kapcsolatainak köszönhetően a zsidótörvények nem befolyásolták a szalon működését, 1944-ben azonban már nem volt, aki segíteni tudott volna a családon. Klára férje, a textiles dinasztiából származó Glückstahl Pál munkaszolgálatosként vesztette életét, testvérei és szülei Auschwitzban pusztultak el.
Ebben a térben főként Chanel-modelleket láthatunk. Nőies vonalak, karcsú szabásvonal, díszes, ám visszafogott, elegáns stílus jellemzi ezeket a kosztümöket. A Chanel-kosztüm ugyan már kissé elavultnak számított a 60-as évek bohém trendjeihez képest. Azonban klasszikus, időtlen vonalvezetése miatt Rotschild Klára is előszeretettel alkotott ilyen kifinomult, nőies bájjal rendelkező darabokat. Chanel-kosztümök A fehér teremből egy lépcső vezet lefelé. A Kertészház pincéjéből kialakított terem intim helyiség, ahol az érzékeké lesz a főszerep. Meg lehet szagolni három korabeli parfümmintát, a Hegedűs Zsanett által tervezett anyagmintákat meg lehet tapogatni, a Benes Anita által rekonstruált Rotschild-ruhákat pedig fel is lehet próbálni. A teret igazán exkluzívvá teszik a falra installált, az 1940-es, az 1960-as és az 1980-as évekből származó eredeti divatrajzok, valamint az egyetlen fennmaradt divatalbum is. Divatrajzok a pincében Páratlan válogatást láthatunk a fotókból és archív felvételekből is ezen a kiállításon.
Az biztos viszont, hogy az 50-es évek első felétől üzletvezető volt a már államosított üzletében, amely aztán változó néven (Különlegességi Női Ruhaszalonnak, majd 1969-től Clara szalonnak nevezték), de mindvégig a Belkereskedelmi Minisztérium irányítása alá tartozott. A dolgok természete szerint, ahogy haladunk előre az időben, egyre több szemtanúval, a már "Klári nénivé" vált szalonos életének szereplőjével tudott interjút készíteni Simonovics Ildikó. Kiderül, hogy milyen sok ember dolgozott a szalonban – szabászok, varrónők, direktriszek, manökenek –, ez tényleg egy külön világ volt a Váci utcában. A megszépítő messzeség ellenére a visszaemlékezésekből világosan kiderül, hogy a hatvanas–hetvenes évek szürke közegében egy meglepően különálló sziget működött itt, a háború előtti világból valahogy itt maradt tevékenységgel, modorral és stílussal. A műhelyben dolgozó "lányokat" Rotschild Klára felkarolta, sokféleképpen támogatta – a visszaemlékezések szerint. A könyv hosszan idéz a beszélgetésekből, amelyekből a szalon családias, de sokszor igen hajszolt világa és az ott dolgozó számos nő sokszor érdekessé, egyedivé váló sorsa is feldereng.
Kitartó munkája eredményeként magunk is bepillantást nyerhetünk történelmünk egy olyan érdekes, és ragyogó szegletébe, mely eddig talán rejtve volt előttünk. Rotschild Klára édesapja, Rotshild Ábrahám nyomdokaiba lépve nyitotta meg legendás szalonját 1934-ben. Rendszeresen – évente kétszer – látogatta a különböző külföldi divatszalonok bemutatóit Párizsban, ahonnan alapvetően az ötleteit is hozta. Erőssége minden bizonnyal abban rejlett – bár nem sokat értek a divathoz –, hogy mindazokat a pompás és fényűző ruhakölteményeket, amiket a párizsi kifutókon látott, a Magyarországon akkoriban uralkodó irányvonalakat figyelembe véve alakította át. Kollekcióit a visszafogottság, az elegancia, és a letisztult vonalak jellemezték. Időtálló stílusa vonzotta a Horthy-korszak arisztokrata hölgyeit, a nemzetközi hírességeket, és magyar művészvilág nagy női alakjait. A divat magyar nagyasszonyáról, ha szabad így nevezni valakit, aki egész egyszerűen csupán ruhákat gyártott, közvetve, az őt jól, vagy kevésbé jól ismerő interjúalanyok elbeszéléseiből kapunk egy bizonyos, talán kissé elnagyolt képet.
Simonovics Ildikó rokonszenves módon nem találgat, nem egészít ki és kerekít le: amire nem talált hiteles szóbeli vagy írásbeli forrást, azzal nem foglalkozik. Az előszóból kiderül, hogy a könyv gondolata szerzője disszertációjának egy fejezetéből született. Talán a műfaji előzményből, a megkérdőjelezhetetlen filológusi pontosság igényéből fakad, hogy miközben a felépítése szigorú rendszert követ, sok benne az átfedés, az ismétlés. Rotschild Klárának nem könnyű, nem is különösebben regényes, ámde kivételes élet adatott. Egy regényes fordulatokkal teli sors bizonyára könnyebben megragadható és megírható lenne. Rotschild Klára édesanyja és édesapja is szabó volt, az 1903-ban Budapesten született lány a szakmát otthon sajátíthatta el. Nem volt képzett szakember, komolyabb iskolát nem végzett. Soha nem tanult meg egyetlen nyelvet sem, miközben évtizedeken át nemzetközi körökben is forgott. Viszonylag hamar nyitott apjával konkuráló szalont a belvárosban, amely a 30-as évek elején óriási hírnévre tett szert (tehetsége mellett egy botrány is rásegített arra, hogy az övé legyen a legnevesebb a korszak számos divatszalonja közül), az előkelő világ befolyásos asszonyainak egy része nála varratott: gazdag nagypolgárok, "főúri hölgyek", színésznők.
Rendszeres vendég volt nála a művészvilág színe-java: Psota Irén, Tolnay Klári, Szász Endre felesége, Lula asszony, Váradi Hédi, Fischer Annie, Kovács Margit, Törőcsik Mari, Halász Judit és sokan mások. De hogyan juthatott Rotschild Klára ilyen kivételezett helyzetbe a szocializmus idején? Miért utazhatott állami pénzen évente kétszer Párizsba? Mi tette őt a 20. század magyar divattörténetének egyik legizgalmasabb alakjává? És nem utolsósorban: miért választotta a halált ennyi siker fényében? Simonovics Ildikó sokéves kutatómunkával utánajárt ezeknek kérdéseknek, és felgöngyölítette a legendákkal, rejtélyekkel, elképesztő történetekkel övezett életút állomásait. Interjúalanyainak többsége személyesen ismerte Rotschild Klárát: rokonok, munkatársak, barátnők és állandó vevők vallanak arról, milyen volt a divat nagyasszonya, hogyan építette fel különleges márkáját. Ezenkívül korabeli újságcikkek, dokumentumok és ritkaságszámba menő fotók mesélnek egy kivételes asszony nem kevésbé kivételes életéről.
Ezenkívül korabeli újságcikkek, dokumentumok és ritkaságszámba menő fotók mesélnek egy kivételes asszony nem kevésbé kivételes életéről.