Húzós Éjszaka Az El Royale Ban — Húzós Éjszaka Az El Royale-Ban, El, Este, Hotel - Videa
- Videa
- Sunglasses
- Index - Kultúr - Az őrületbe kerget a pofátlanságával a kamu-Tarantino
- Húzós éjszaka az El Royale-ban (12E) - hivatalos szinkronizált előzetes - YouTube
Húzós éjszaka az El Royale-ban Az IGN Hungary kizárólagos üzemeltetője az MLK Consulting Kft. Bevezető: Mindenképp érdemes bejelentkezni az El Royale-ba, már csak azért is, mert ritkán láthatunk olyan, eredeti ötletekre épülő filmeket, melyek megpróbálnak mások lenni, mint a nagy átlag, miközben a szórakoztatásról sem feledkeznek meg. Kár, hogy az író/rendező Drew Goddard aránytalanul kezeli karaktereit, nem igazán tudja, hol húzza meg a dialógusokat, és cselekményét se tudja kordában tartani, ehelyett viszont sokat mond a múltról és a jelenről - csakhogy mi nem ezért jöttünk. Legfrissebb hírek Népszerű Videók Bejegyzések Kép Ad
Videa
Dakota Johnson visszaemlékszik arra, hogy valaha milyen szürkék voltak a napjai És így voltak ezzel a színészek is: először Jeff Bridges szerződött le a projekthez, a többiek pedig jöttek maguktól. Az írás is, a forgatás is gyorsan ment, igazából az ötlet kidolgozása tartott sokáig - túlontúl sokáig. Goddard egy egész kor politikai-társadalmi kórképét vissza akarta tükrözni filmjén, amely műfaját tekintve leginkább neo-noirnak tekinthető, hogy végül több is, kevesebb is legyen annál. A címszereplő egy szálloda Nevada és Kalifornia határán. A határt vegyétek a szó szoros értelmében, ugyanis a létesítményt pontosan kettévágja a határvonal - az egész léte erre van felépítve, ez a poénja. Régebben sokkal jobban ment, mára már obskúrussá vált, majdhogynem egyetlen ember üzemelteti azt (legalábbis éjszaka), így amikor egyik este feltűnik négy idegen - egy pap (Jeff Bridges), egy porszívóügynök (Jon Hamm), egy hippi (Dakota Johnson) és egy énekesnő (Cynthia Erivo) -, hogy szobát vennének ki, arra a személyzet nincs igazán felkészülve.
Goddard ezt is jól csinálja, tényleg hibátlan ez a hosszú jelenet is, csak épp semmi egyediség nincs benne. Pedig a Húzós éjszaka az El Royale-ban ereje csakis az egyediségben van: ezt tudja, mást nem, de ezt nagyon jól. Nem akarja megváltani a világot, nincsenek fontos vagy húsba vágó témái, a színészei mind abszolút jók ugyan Jeff Bridgestől Dakota Johnsonon át Chris Hemsworthig, de azért egyiküket sem az Oscar-gálán fogjuk viszontlátni. A Húzós éjszaka… attól olyan élvezetes, hogy teljes, totális, tovább fokozhatatlan kiszámíthatatlanságot hoz egy olyan korban, amikor a közönségfilmek kilencvenkilenc százaléka az elsőtől az utolsó percig tökéletesen kiszámítható. És ez bőven elég ahhoz, hogy megérje még ez a szemérmetlenül hosszú, két és fél órás játékidő is.
Avagy hogyan csinálj Tarantino filmet Tarantino varázsa nélkül. Drew Goddard eddig jobbára íróként volt ismert, az ő munkája a Cloverfield, a Mentőexpedíció vagy épp a Daredevil sorozat számos epizódja. Rendezőként a megosztó, ám zseniálisan beteg és kifacsart horror, a Ház az erdő mélyén fűződik a nevéhez. Új alkotása, a Húzós éjszaka az El Royale-ban hasonlóan őrült stílusgyakorlatnak tűnt elsőre, lássuk ebből mit sikerült megvalósítani. Adott hét idegen, akik a címszereplő hotelban szállnak meg. Mindannyian tele vannak titkokkal és bőven van rejtegetnivalójuk. A dolgok természetesen nem várt fordulatot vesznek, a szálak összekapcsolódnak, mígnem éjjel elszabadul a pokol. Goddard mondhatni kezdő rendezőként nyilván keresi az inspirációkat, noha első munkája egy borzasztóan egyedi és kreatív agymenés lett, ami kiforgatta a horror zsáner szabályait. Az El Royale-ban műfajt vált és a már említett inspiráció is szembetűnő. Olyannyira, hogy már-már megtévesztésig ugyanazokat a stílusjegyeket látjuk visszaköszönni a vászonról.
Sunglasses
Ezzel pedig elérkeztünk az El Royale hibáihoz, mert sajnos van neki bőven. Az első és egyben legnagyobb, a film hossza. Ezt a történetet nagyjából 100 percben el lehetett volna mesélni. Semmi nem indokolta, hogy 141 percessé nyújtsák el. Ennek ellenére nem mondanám unalmasnak, egyszerűen csak terjengős, ahogy Goddard mesél és szükségtelenül túlnyújtja a cselekményt. Igen frusztráló többek közt, amikor az énekesnő Darlene (Cynthia Erivo) karaktere negyedszerre áll neki dalolni, ráadásul nem is néhány másodpercig, hanem hosszú percekig. Ilyen és ehhez hasonló jelenetekből van egy rakás, főleg a történet második felében. A hossz mellett a másik zavaró tényező a már említett Tarantino hatás. Goddard annyira szeretett volna egy ízig-vérig Tarantino filmet, hogy ezen hasalt el. Szó nincs róla, hogy ügyetlen lenne, a cselekményvezetés, a szikárság és a hangulat működik, de nincs meg az egységesség, hiányoznak nívósabb párbeszédek és egy idő után olyan érzése van az embernek, hogy ez a sztori nem halad semerre.
- Húzós éjszaka az el royale ban price
- Inga lindström filmek magyarul teljes ingyen
- Húzós éjszaka az el royale ban ki
- Szabó éva szeretettel és szigorral
- Hogyan usszunk meg egy gyilkossagot
- Magyar gdp alakulása 1990 től 18
- Húzós éjszaka az el royale ban 4
- Húzós éjszaka az el royale ban port
- Húzós éjszaka az El Royale-ban (12E) - hivatalos szinkronizált előzetes - YouTube
Index - Kultúr - Az őrületbe kerget a pofátlanságával a kamu-Tarantino
Pozitívum Remek színészek - Jeff Bridges-szel az élen Szembemegy a szokványokkal Negatívum Elnagyolt karakterek Csalódást keltő cselekmény Végszó Mindenképp érdemes bejelentkezni az El Royale-ba, már csak azért is, mert ritkán láthatunk olyan, eredeti ötletekre épülő filmeket, melyek megpróbálnak mások lenni, mint a nagy átlag, miközben a szórakoztatásról sem feledkeznek meg. Kár, hogy az író/rendező Drew Goddard aránytalanul kezeli karaktereit, nem igazán tudja, hol húzza meg a dialógusokat, és cselekményét se tudja kordában tartani, ehelyett viszont sokat mond a múltról és a jelenről - csakhogy mi nem ezért jöttünk. Korrekt Egyszer érdemes itt megszállni, de nem leszünk törzsvendégek.
Húzós éjszaka az El Royale-ban (16) - hivatalos szinkronizált előzetes #2 - YouTube
Feledhető este Publikálva 2018. október 9. 16:00 Meg kéne becsülni az ilyen filmeket. Manapság, a gigapénzekből összehozott, CGI-be fürdetett és a címükben jó eséllyel sorszámot magukon viselő produkciók és a sorozatban legyártott filléres (és sanszosan szintén sorszámozott) horrorszenzációk korában ritkák a közepes költségvetésből kigazdálkodott színész- és dialógusközpontú mozik. Azok a filmek, melyek többnyire épített helyszíneken játszódnak, eredeti ötletre épülnek és nem az utómunkálatok során döbbentik rá az alkotókat arra, hogy hanyatt-homlok vissza kell menni forgatni, mert nem jön ki az effektus a zöld háttér előtt felvett jelenettel. Így mikor Hollywood megszagolta, hogy a 40-es évei ellenére csodagyereknek tartott Drew Goddard ilyenen dolgozik, máris körbe zsongta. Általában ez fordítva szokott lenni: az alkotónak kell körbeházalnia az eredeti ideáktól kimondottan fázó stúdióknál a szkriptjével, hátha valamelyik főnök meglátja benne az isteni szikrát. Igen ám, de Goddard az évek során olyan filmek forgatókönyveiért felelt, mint a Cloverfield, a Mentőexpedíció vagy a Ház az erdő mélyén, melyet ő is rendezett, ezenkívül rendszerint hozzá fordultak, ha egy-egy gyengélkedő szkriptet gatyába kellett rázni, szóval a fejesek tudták, hogy erre a produktumára érdemes lesz odafigyelni.
Húzós éjszaka az El Royale-ban (12E) - hivatalos szinkronizált előzetes - YouTube
És a szavak nélküli, jó tízperces nyitójelenet után, amiben nem történik szinte semmi, csak tíz perc után, akkor viszont keretestől törik ránk az ajtót, szóval ez után már sejthető, hogy Goddard szerint az ilyesmivel elhúzható időnek nincs felső határa. És tényleg folyamatosan játszik azzal, hogy egyszer már megtörtént dolgokat megmutat más szemszögből, újra, kellemesen ráérősen – és mivel baromi jó stílusérzéke van, ez a "kellemesen" itt nézői élmény szempontjából szó szerint értendő –, vagy hogy hosszú várakozás után dob be olyan bombákat, amelyek élesedésére aztán megint hosszú időt kell várni, hogy addigra viszont az asztalra kerüljön még egy csizma. Amitől pörgős éppen nem lesz a film, de pörgős filmből van épp elég, olyat viszont már nehezebb találni, amelyikben ilyen sokáig kitart a feszültség, ráadásul ennyire változatlan intenzitással. Így még két óra után sem lehet tudni, hogy pontosan miről is szól a film, mármint ki kicsoda, miért van itt vagy mit diktálnak az érdekei, viszont akiről meg már kiderültek ezek az alapinfók, azok folyamatosan olyan döntéshelyzetekbe kényszerülnek, hogy ugyanúgy ne lehessen előre látni a sorsukat.
Nehéz ennél érthetőbben írni erről a filmről, mert az egyik pofátlan trükkje éppen az, hogy negyedóránként mindig jön egy újabb csavar, ami mindent más színbe helyez – de tényleg mindent, és tényleg negyedóránként, menetrendszerűen. Az alapszituáció nem is Tarantinóra, inkább Agatha Christie-re és a Tíz kicsi négerre üt: néhány fura figura egyszerre érkezik egy vészjósló hangulatú, lepusztult hotelbe, mindegyik hétköznapi embernek mondja magát, de mindegyikről sanszos, hogy a legkevésbé sem az, és végül persze mindegyikük arra kényszerül, hogy ilyen vagy olyan kapcsolatba kerüljön a többiekkel, jellemzően nem önszántából. Egyikük porszívóügynökként mutatkozik be, egy másik papként, van egy minimum gyanús recepciós, és van két másik, akik meg nem mutatkoznak be sehogy. Aztán mindenki mögött bezárul a szobája ajtaja, és ez az a pont, ahonnan többet már nem lehet elárulni a sztoriról, pedig ekkor még hátravan vagy két óra. Ennyire húzós IMDB: 7, 6 Rotten Tomatoes: 70% Metacritic: 60 Index: 7, 5/10 Mert ez is Goddard egyik szemtelen trükkje: a fene nagy ráérősség, ahogy próbálgatja, hol van a suspense, azaz néző amiatt érzett feszültségének határa, hogy ő már tud valamilyen nyilvánvalóan elkerülhetetlen dologról, ami viszont egy ideig még nem történik meg.
